Csapatépítő

„Nagyon szépen köszönjük a tegnapi napot! A srácok szuperül érezték magukat és nagyon jó volt hallgatni az élménybeszámolót! Különösen örültem, hogy más gyerkőcökkel is szívesen bandáztak! A képek nagyon szépen visszaadták az egész napi kalandot, ami tele volt élettel! Ezer köszönet még egyszer! Hamarosan jelentkezünk, addig is minden jót kívánunk!” Timi

„MERT KELL EGY CSAPAT! KELL!”

Ez lehet egy már meglévő – pl. osztály, munka, baráti, ki- vagy átalakulóban lévő, – közösség, amely szórakoztató módon szeretne időt együtt tölteni. Ebből a célból is tudunk néhány kellemes órára programot összeállítani a számukra. Ugyanakkor nem csak a meglévő, jó kapcsolatok erősítésében, hanem adott esetben a közösségben lévő feszültségek beazonosításában, enyhítésében is számíthattok ránk. A céltól függően állítjuk össze, kínálunk csomagot.

Amit kínálunk:
• Összetartás erősítése, építése, kapcsolati korrekció segítése, feszültségoldó – és drámajátékok, vezetett beszélgetések, előadások.
• Csapatjátékok, aktivitások elsősorban szabadtéren paraszt olimpia, ügyességi -és akadálypálya, vetélkedők, elfeledett játékok, csocsó –és pingpong bajnokság.
• Egyéni és közös alkotói munka, rögtönzött előadás, parafrázis készítés, land art, pantomim, zászlózás.
• Kézműveskedés kicsiben, nagyban változatos technikákkal: papírmasé, agyagozás, szövés, fonal- és vegyes technika, újrahasznosítás, batik.
• Kisállat simogató – Zsozsó nyuszi, Bucó és Pötyi cica, tojó jércék -, kerti munkák, régi korok eszközei.
• Kirándulások, ottalvós bulik, alkotói napok, szülinapi parti szervezése
• Igény szerint zárt összetételű kreatív nap vagy tábor megvalósítása.
A fentieket bármelyike vagy több eleme kombinálva is kérhető, igény szerint.
A javasolt maximális létszám 20-22 fő alkalmanként, programonként.

Érdeklődöm

Ha felkeltette érdeklődésedet csapatépítő programunk vagy bármilyen kérdésed van szívesen állunk rendelkezésedre.

Keress minket az alábbi elérhetőségeken, vagy küldj nekünk e-mailt az űrlap kitöltésével.

Juhász Tibor és Judit
+36 70/326-7145
3400 Mezőkövesd, Sas u. 23.

Adattkezelési Tájékoztató

9 + 15 =