Táborainkban mindent szabad.

Csak előbb kérni kell, és megvárni, megengedjük-e. Ezért a gyerekek úgy érzik, azt csinálhatnak, amit akarnak. Változatos ötleteiket beépítjük a programokba és velük közösen alakítjuk azokat. Múltkor volt egy szülinapos partink, ahol az ünnepelt kislány csinos ruhában vetődött, becsúszott és mindent megtett, hogy a vetélkedőben a legügyesebbek legyenek. Igaz, hogy az ünneplés ellenére azt kérjük, inkább játszó ruhában jöjjenek a gyerekek, de az anyuka mégis szépen felöltöztette őt. A délután folyamán a szülő visszajött és titkon nézte, hogy hancúroznak a gyerekek. Látta azt is, milyen állapotba került a ruha, de egy szemrehányó szava, még borús tekintete sem volt. Csak örült annak, hogy jól érzi magát az a gyermek, aki egyébként általában vigyáz magára és óvja ruháját, holmiját.

Persze nekünk sem célunk, hogy a gyermek úgy nézzen ki, mint egy kismalac, de előfordul, hogy egy-egy esemény után a résztvevők otthoni mosógépének lesz dolga. Sajnos, az alábbi példamesében szereplő kislánynak nem ilyen az anyukája. Szokták mondani, minden nézőpont kérdése. Sokszor a felnőttek elfelejtik, hogy újra beleéljék gyermekük, unokájuk helyébe magukat és megértsék, van, aminek most van itt az ideje. Ez pedig a gondtalan játék, felhőtlen vagy akár felhős megtapasztalása a többé-kevésbé ártatlan gyermeki létnek. Ha a kis Maryt ránk bíznák, a történet nem így alakulna, mint itt.
„A kis Mary lement a tengerpartra édesanyjával.

– Mami, játszhatok a homokban?
– Nem kislányom, csak összekoszolnád a tiszta ruhádat.
– Belegázolhatok a vízbe?
– Nem. Vizes leszel, és megfázol.
– Játszhatok a gyerekkel?
– Nem. Még majd eltűnsz a tömegben.
– Mami, vegyél nekem fagylaltot!
– Nem, megfájdul a torkod tőle.
A kis Mary erre sírva fakadt. Mamája pedig a közelben álló asszonyhoz fordult, és így szólt:
– Hihetetlen! Látott már valaha is ilyen neurotikus gyereket?!”