TÁBOR? INKÁBB EGY NAGY CSALÁD!
„Őszintén úgy gondolom, hogy ez a tábor a legjobb dolog, ami a nyáron egy gyerekkel történhet.” Kata
A TÁBOR JELLEGE
Az iskolai tanítási szünetek idejére hirdetünk meg táborokat. Ilyenkor kibővített nagycsaládként működünk, ahol biztonságban és felszabadultan érezhetik magukat a gyerekek. Nyáron gyakorlatilag végig a szabadban, aktívan töltjük az időt. A többi évszakban is, – ahogy az időjárás engedi – a szabadlevegős programokat részesítjük előnyben. A táborokat napközi jelleggel működtetjük. Ilyenkor művészeti fejlesztő, ill. élmény programunk előre meghirdetett 5 napos turnusban zajlik, naponta 8.00 és 16:00 óra között. Tábori alapelv: „Minden megengedett, amit a táborozók előzetesen kértek és a tábor munkatársai egyértelműen jóváhagytak, engedélyeztek!” Ezért úgy érzik a résztvevők, azt csinálhatnak, amit akarnak. Az élményeket a gyerekekkel közösen alakítjuk.
TÁBORI RÉSZVÉTEL
A nyári szünetben akár több turnusba is jelentkezhettek.
Fontos, hogy az Információk menüben található tájékoztatót megismerve elfogadjátok a szabályokat, feltételeket. Ez úgy gondoljuk nem fog semmi nehézséget okozni, de mégis szükséges eleme a részvételnek.
Csak közvetlenül a weboldalunkról adhatod le a jelentkezésedet a Jelentkezés menüben. A online is visszaküldhető kitöltött Egészségügyi nyilatkozat szintén elengedhetetlen része annak, hogy itt lehess. Ebben kijelented, hogy kalandra készen egészséges vagy, semmilyen fertőző betegség nem gyötör, nem akadályoz. Ha csak egy vagy több napot engedhetsz meg magadnak, akkor is csatlakozhatsz hozzánk, ha van kapacitásunk rá. Hogy ezt megbeszélhessük, előzetesen írj egy e-mailt és ne a Jelentkezés menüt használd! Tudd, hogy két turnus között 2-3 napra külön-külön kirándulást, kézműves vagy egyéb programot is meg szoktunk hirdetni. Ezek bármelyike szintén jó választás, ha szívesen kipróbálnád a Szabad Szombat életérzést.
TÁBORDÍJ, KEDVEZMÉNY
Tartalmazza a szereteten kívül az 5 napos programot, a kapcsolódó eszköz -, alkotói- és játék szükségletet; két tapasztalt, felnőtt animátor szervezői ötleteit, gondoskodását; programtól függően étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna); kiránduláskor (ha szükséges) az útiköltséget; alkalmi meglepetéseket.
- Nyári tábori díj 2026-ban: 59.000,-Ft/fő
- Előfoglalási kedvezménnyel: 54.000,-Ft/fő
Előfoglalási kedvezmény feltétele, hogy a jelentkezéssel egy napon befizeted a teljes tábordíjat vagy min. 30% előleget és 2026. 04. 30.-ig a maradék összeget is.
A tábordíj és az akciós időszakok megváltoztatásának, újabb akciók kiírásának a jogát egész évben fenntartjuk. Az egy-két napra történő csatlakozás áráról érdeklődésedre tájékoztatunk. A további iskolai tanszüneti – tavaszi, őszi, téli – táboraink díját azok meghirdetésekor közöljük.
TÁBORI TURNUSOK
A meghirdetett időpontoknak megfelelően, de igény és lehetőség szerint alakítjuk, bővítjük a turnusok számát.
Nyári turnusaink:
- I. 2026. 06. 29.- 07.03.
- II. 2026. 07. 06.- 10.
- III. 2026. 07. 20.- 24.
- IV. 2026. 07. 27.- 31.
- V. 2026. 08. 10.- 14.
- Nyármarasztaló: 2026. 08.24.-28.
- +Rugalmas Turnus
A jelentkezéskor szükség szerint választhatod a még konkrét időpont nélküli „Rugalmas turnus”-t is. Ezt csak május 31-ig teheted meg, és később pontosíthatod a táborozásod végleges időpontját. Kérjük, kizárólag csak akkor élj ezzel a lehetőséggel, ha egyelőre még nem tudod, melyik turnus időpontja lesz számodra megfelelő, de szeretnél táborozni, és élnél a kedvezményes foglalási időszak lehetőségével is. Ha szükséges a „Rugalmas turnus” foglalását, a nyár folyamán akár két, vagy több részletben is felhasználhatod előzetes egyeztetést követően, a szabad férőhelyek függvényében.
TÁBOR HELYSZÍNE
A bázisunk Mezőkövesd nyugati kertvárosi részén, a kedvelt Kavicsos-tó Szabadidőparktól 250 méterre található családi ház.
A diófás-árnyas, tágas, füves udvaron van hely mozogni, focizni, de játszóterezni is. Több hinta, különböző mászókák, libikókák, csúszda áll a táborozók rendelkezésére.
Sátrat állítunk, bunkert építhetnek, több medencében pancsolhatnak és sokféle módon vizeskedhetnek. Nyugodtabb időszakukban a nagy teraszon pihenhetnek, játszhatnak a gyerekek. A fedett, zárt, jókora „Pajta” alkotóműhelyként, a hátizsákok tárolóhelyeként is működik. Aki félre szeretne kicsit vonulni, az létrán felmászhat a „Kuckóba”, de fentről, akár papírrepülőket is eregethet. Az ötletesen átalakított garázs ilyenkor nyuszi simogató központtá válik, ahol fetrenghetnek a gyerekek és a bundás, kis kedvenceknek bunkert építhetnek. Aki teheti aztán haza is viheti a nyuszik egyikét ajándékként és otthon gondozhatja tovább.
Tyúkok és cicák is várják – az utóbbiak szabad döntéssel azt -, hogy foglalkozzanak velük a gyerekek. A kertben sokféle megmászható, termő gyümölcsfa, ill. veteményes növekszik.
TÁBORI PROGRAMOK
Három napunkat a bázison és a környékén töltjük, 2 napon pedig a közeli Bükk-hegységben vagy a Tisza-tó környékére kirándulunk. Igazából ilyenkor sem a kilométereket gyűjtjük, hanem az élményeket. Kiránduláskor nemcsak buszozunk; szeretünk vonatozni is.
Mindegyik turnusban más-más érdekes, az izgalmat sem nélkülöző keretjátékba vonjuk be a résztvevőket.
Kincset keresünk, fúrunk, faragunk, eszkábálunk hajót, makettet, rakétát, íjat, vízikereket, bunkert, kötélpályát, de más érdekes kézműves alkotói munkát is végzünk, mint pl. szövés, papírmasé, agyag, batik, mozaik, újrahasznosítás. Elfeledett játékokat idézünk fel és életrevaló dolgokat vitatunk meg folyamatos történetmesélés közben. Állandó elemek többek között: a kihagyhatatlan bükki patakfürdő, a fergeteges Ki?Mit?Tud?, a zajos Csere-bere bazár. Évente friss programelemekkel, izgalmas kirándulási célpontokkal bővítjük a választékot. Minden visszatérő táborozónknak újabb és újabb, még nem tapasztalt élményt nyújtunk turnusonként. Akárhányszor jöhetsz, mindig lesz részed meglepetésben.
A heti programok változtatási jogát fenntartjuk tekintettel pl. az időjárásra, a táborozók összetételére, fáradtsági és hangulati szintjére; egyszóval változtatunk, ha a tábor sikere érdekében szükséges.
Egyszerre sokféle programot ajánlunk fel, teszünk lehetővé számukra, melyből a táborvezetőkkel közösen, vagy kedvük szerint egyénileg, akár csapatban kivehetik részüket. Rugalmasan mindennel és mindenkivel élünk ami, aki élményt jelenthet!
Ismerd meg egyéb programjainkat, szolgáltatásinkat is a Kínálatunk menüpont alatt!
TÁBORVEZETŐK
Ha még nem találkoztunk volna, akkor előnyben vagy, mert Te már most megkezdheted a velünk való ismerkedést a Rólunk menüben. Az elmúlt három évtizedben nem csak a munkánk kapcsán foglalkoztunk gyermekekkel, felnőttekkel. A családunkra alapozva klubfoglalkozásokat, kiállításokat, kirándulásokat, táborozásokat, családi napokat, házaspáros kurzusokat szerveztünk, előadásokat tartottunk mások gazdagítására. Az élménytáboroztatást, amit 2021-ben kezdtünk el, szeretnénk mindenki megelégedésére idén is folytatni.
ÉTKEZÉS
Amikor a bázison vagyunk, közeli étterembe megyünk, és kétfogásos ebédet szolgálnak fel. Tízóraira és uzsonnára gyümölcs, nassolni való jár. A tízórai nem pótolja a reggelit, ezért, ha otthon nem evett semmit a gyermek, akkor érdemes csomagolni neki. De bárki igény, szükség szerint hozhat magának pluszban is ennivalót. Saját ivókulacsa viszont legyen mindenkinek. A heti két kirándulás idején, ki-ki a hátizsákjából étkezik. Ilyenkor a táborvezetés édességgel járul hozzá a naphoz.
KÖLTŐPÉNZ
Költőpénzre nincs szükség a táborozás alatt. Ha a családi tanács mégis úgy dönt, a heti kirándulásra a táborozó hozhat magával pénzt. Ennek összegét még otthon, közösen kell leellenőrizni és megbeszélni, hogy mire költené, vagy futhatja a vásárláskor. Pénzt csak pénztárcába téve hozzon a táborozó! A táborvezetők nem garantálják a kirándulások idején sem, hogy mindenkor, minden esetben lesz alkalom pénzt költeni. Ugyanakkor törekszenek rá, hogy a vásárlás is egy élmény lehessen a gyermek számára.
ÉRZÉKENYSÉG
Akinek különleges egészségügyi , étkezéssel kapcsolatos, vagy egyéb jellegű kérése van, jelezze jelentkezéskor, de legkésőbb az első napon, vagy az adott program, várható esemény kapcsán is! Ezeket az információkat, ha elfelejtetted ráírni a jelentkezési lapodra, közölheted e-mailben is táborkezdéséig.
ÚJABB TURNUS
A táborozóink több, mint fele évről-évre visszatérő; van aki több turnusba is benevez. Ha csak egy turnust választottál, de lendületbe jöttél, tetszik a tábor, és jönnél a következőre is, akkor szólj közben! Ha van hely, biztosítjuk a következő tábori hetet is.
DOKUMENTUMOK
Egészségügyi Nyilatkozat: nyisd meg, töltsd ki és küldd vissza, de csak a tábor kezdését megelőző négy napon belül!
JELENTKEZÉSI LAP
A következő nyári Kreatív ÉlményTábor regisztrációját ÁPRILIS 1-ÉN NYITJUK.
A nyitóoldalon is megtalálható turnusok fixek. A jelentkezéshez kötelező megismerni és elfogadni az Információk menü tudnivalóit, és az Adatvédelmi tájékoztató tartalmát. Az Információk tartalmazza az összes fontos tudnivalót a tábori felkészüléshez, a „Mit vigyek magammal?”részleteken, házirenden át az étkezési vagy az egészségügyi információkig.
Rövid kedvcsinálóként előbb ide is ellátogathatsz.















