Tanácsadás
„Nálatok jobb helyen nem is lehetnének; örülök, hogy újra kapcsolatba lehetnek veled! Nagyon jó volt nekik! Köszönjük!” Adrienn
TANÁCSÉRT MENNI A SZOMSZÉDBA?
Előfordulhat, hogy szükség lehet rá. Úgy alakult az életünk, hogy a közös több, mint harminc évünk alatt külön-külön, de együtt is sok emberrel találkoztunk, beszélgettünk. Kérésre vagy adott esetben magunktól látogattuk meg őket és igyekeztünk segíteni, kimozdítani lenyomó gondolkodásukból, lelki bajaikból. Ezek a segítő alkalmak szinte kizárólag felnőtteket érintettek. Házaspárok részére két kurzust is tartottunk, ahol a gondolatok, érzések feltárása által a helyes párkapcsolati kommunikáció megerősítése volt az elsődleges cél. Ehhez mentorként járultunk hozzá szempontok és támpontok megadásával, a meghitt ünnepi környezet biztosításával, de a konkrét megoldás intim, párkapcsolati szinten történt házaspáronként egymás között. Ahogy iskolában kezdtünk dolgozni, úgy ezen szolgálatunk hangsúlya a gyerekekre tevődött át. Tibor iskolalelkészként a teológián is ebből a témából írta a szakdolgozatát:” Gyermekek lelkigondozása hitoktatói nézőpontból”. A tizenhárom év alatt sok diákot, munkatársat sikerült továbbmozdítania eredményesen, tartósan. A problémák megközelítését és kezelését biblikus alapon tesszük.
Érdeklődöm
Amennyiben lelki támogatásra, tanácsadása vagy egy jó beszélgetésre lenne szükséged, szívesen állunk rendelkezésedre.
Keress minket az alábbi elérhetőségeken, vagy küldj nekünk e-mailt az űrlap kitöltésével.
Juhász Tibor és Judit
+36 70/326-7145
3400 Mezőkövesd, Sas u. 23.